Mad Hatter

"Oh you think I’m crazy, you think I’m wrong
So what if I’m crazy? The best people are
And I think you’re crazy, I know you’re wrong
That’s probably the reason why we get along..." (
Melanie Martinez - Madhatter)

+ BLOG + BE/KI + INSPIRATIONAL BLOG

Nos, azt hiszem a legelején kellene írnom egy-két bevezető gondolatot magamról - vagy legalábbis a legtöbb blogon ez így szokás. "Mit is áruljak el magamról, vajon mit..." A legtöbbször eddig beadtam a derekamat és leírtam pár hasznos "infót" magamról, hogy jobban megismerjenek az olvasók (mint pl.: 19, csokibarna haj, OKJ szakma, blabla...), de most inkább arra gondoltam, hagyom, hogy a bejegyzéseim alapján tudjatok meg többet rólam. Ennek mik az okai? Vagy egyáltalán létezik olyan? A válasz igen csak egyszerű: igen, létezik! Sokan mondták már nekem, hogy az embert ne a csomagolása alapján ítéljék meg, nos, nálam a csomagolás a bemutatkozó leírás. Ha igazán kíváncsi vagy rám, akkor inkább az alapján ítélj el, amiket írok.... Na de elég is a felesleges fecsegésből, csapjunk a sorok - akarom mondani, a húrok közé!

+ + +

 
Chat

× Mivel már mindenki unja a szabályokat, csak annyit írnék, hogy csere lehetőség egyenlőre nincs! Ha szeretnél megosztani valamit a nagyközönséggel, azt a Vengédkönyv-ben megteheted!



 
Blogzóna

× Rendszeresen olvasott / látogatott lapok:

Viki és a könyvek × Amazing Blake Lively × Save my soul × Őrizd az álmod, míg élsz... × Red Carpet Fashion

 
Bakancslista

× Filmek, amik sosem mennek ki a divatból:

  1. Jason Bourne filmek
  2. Kéjjel-nappal
  3. Charlie és a csokigyár

× Címszavakban:

#vannakőrültpillanatai #nyugodt #rocker #zeneőrült #19éves #optimista #kapcsolatban #egyke #maximalista #éjszakaibagolynyáron #BonJovi #Aerosmith #GnR #hotdograjongó #telhetetlen #Hooligans #TomCruise #BradPitt #MattDamon #könyvmoly #ChrisHemsworth

 
I'm nuts, baby I'm mad!

#7. Az élet, mint egy vízfolyás...

Sziasztok, kedveskék! 

Nem is tudom, már mikor írtam utoljára egy cikket. Folyton nekiálltam, de sosem tudtam befejezni s így egy örökkévalóságnak tűnik ez a pár nap is számomra - ráadásul az életem elég érdekes fordulatokat tartogat/tartogatott, amelyektől úgy érzem, hogy a talaj is kicsúszik a talpam alól. Ha rendszereznem kéne ezt a hetet és eldöntenem, hogy több jó élmény, mint rossz zúdult volna rám, akkor a mérleg a rossz irányba billenne el, mert igaz, hogy hétfőn elmentünk a családom pár tagjával utólag is megünnepelni a szülinapom, ami már lassan egy hónapra volt, de az összes többi napokban akkora hideg zuhanyt kaptam, mint még eddig soha. Nyár elején egyáltalán nem így terveztem ezt a nyarat, azt hittem, hogy végre itt van az érettségi utáni első nyár, amin végre nem kell azon aggódnom, hogy vajon milyen is lesz az írás-, illetve a szóbeli. Mostanra azonban már mindenből elegem van, legfőképpen a nagyapám hülyeségeiből, amely miatt nagyon úgy fest, hogy ősszel bizony el kellene mennem dolgozni is és zsebpénz mellett támogatnom is kéne anyámat, mivel az ő fizetése szinte semmire sem lesz elég. Na igen, ez Magyarország... 

A gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben, hogy vajon most mihez kezdünk majd, de egy idő után (ha minden lecsillapodott már), remélem, ez a kérdés is megoldódik, mert nem jó, ha az ember örökös bizonytalanságban él és ha olyan dolgokra kényszerül, amikből csak nagyon nehéz kilábalni, holott lehet, az életben semmi rosszat nem követett el. Hogy mit utálok ebben a helyzetben a legjobban? Azt, hogy annak ellenére, amit a látszat mutat, igen csak tehetetlen vagyok, illetve leszek, ha a dolgok elfajulnak. Haragszok a világra, hogy anyám ebbe a helyzetbe került, haragszok minden olyan tényezőre, amely miatt egy ártatlan ember képtelen megélni másod magával egy fizetésből, és haragszok az apámra is, mert már egy fél éve nem is láttam. Össze vagyok zavarodva kicsit és tanácstalan vagyok. Akár hányszor próbálok kiutat keresni, mindig egy valaki miatt dől össze minden: öregapám miatt, aki már azt sem képes megérteni, hogy működnek a kórházak és hogy nem mindenki nézi csakis az ő kéréseit. Na igen... Ez a probléma forrása, amit sajnos nem igen tudok egik napról a másikra kiheverni. 

Akárhányszor felkelek, reménkedek egy jobb életben. Gondolatban már temérdek forgatókönyvet leforgattam, amiben híres, sikeres nő leszek, aki képes megállni saját lábán és anyagilag támogatni is tudja a saját anyját is, hogy ne legyen ilyen helyzetben, mint most, de azt hiszem ez még várat magára. Minden annyira más, mint régen, mint mondjuk egy éve. Mintha a korral a felelősség csak egy járulékos veszteség lenne, helyette pedig a legnehezebb dolog az érzelmek és tettek számítanának. Mintha a felnőtté válás nem feltétlen csak a felelősségvállalásról szólna, hanem arról is, hogyan tud az ember alkalmazkodni azokhoz a helyzetekhez, amit az élet a saját lába elé sodor.

Hihetetlen, hogy mennyit segíthet az, hogy csak leírjuk, mi bánt bennünket. Sokkal jobban érzem most magam, hogy kiadhattam az érzéseimet, bár őszintén szólva, néha kicsit félelmetesnek is találom azt, hogy ilyen könnyen meg tudom másokkal osztani az érzelmeimet ahelyett, hogy ezt az anyámmal vagy mondjuk az egyik legjobb barátommal osztanám meg. Én már csak ilyen vagyok... Néha nehezen fejezem ki magam és nem mindig szeretem az érzelgősséget. 

2016.08.12. 14:43, Loreyna

#6. Egy átlagos nap őrült falván...

Sziasztok drágák! 

Még mielőtt megkérdeznétek, hogy mért pont ez a címet adtam a bejegyzésnek, el kell mondjam, hogy őszintén halvány lila gőzöm sincs róla, csupán úgy éreztem, hogy ez illene ehhez a ksi élménybeszámolómhoz, amit most készülök itt összehozni. Igazából ez a cikk két részből áll: az egyikben le szeretném írni, hogy mennyire szomorú sorsom van, mert a családi légkör mostanában kicsit sem nyugodt errefelé, amit egyrészt meg is értek, de ugyanakkor kissé kellemetlennek, már-már kibírhatatlannak találok és ami, érzem, a végén még az őrületbe fog kergetni. A másik részben viszont szeretném kifejteni, hogy ebből az őrületből egy jó kis könyv bármikor ki tud rángatni még a legmélyebb álmom közepette is. Akkor csapjunk is bele a lecsóba! 

Néha már kezdem lenyűgözőnek találni, hogy egy ember annyira kibírhatatlan is tud lenni, amennyire azt senki más nem gondolná egy idős, 80 év fölötti öregúrról, pedig ez nagoyn is a valóság és ez miatt bárki könnyen azt kívánhatná, hogy bárcsak a világ egy másik szegletébe született volna, mondjuk a nagy almába vagy pedig a szerelem városába, Párizsba, mert ott ugyebár minden szebb és jobb, mint itt, Európa középső kis csücskében. Amióta 1-1,5 hónapja a nagyanyám kórházba került, azóta itthon minden megváltozott. Anyu továbbra is helyt áll a munkahelyén, ahol a munkatársai arra játszanak, hogyan készítsék ki a másikat, itthon megcsinál mindent és mindeközben át is megy a nagyszüleim házához, ami (teszem hozzá) mindössze kb. 10 méterre van vagy még annyira se. Én mit csinálok eközben? Rendszerint minden második nap 6 körül kelek, boltba megyek és utána viszafekszem kicsit pihenni, 11 körül átvergődöm a nagyapámhoz, megetetem (szinte a szó szoros értelmében) és hagyom, hogy telefont nem kímélve ordibáljon öreganyámmal és közben tönkretegye az egyetlen olyan eszközt, amit még én is szívesen használnék. És ha még nem lenne elég, nap, mint nap hallgatom, ahogy anyám le... a lábamról, mivel nem vagyok hajlandó másodpercenként vele telefonálni - néha már komolyan olyan érzésem támad, hogy sokkal felnőttesebb vagyok nála... Na, igen... a hétköznapjaim angyjából így telnek s mindeközben elviselem, ahogy kereszttűzbe kerülök valami miatt, ami nem is az én hibám. Na de a lényeg nem is az, hogy mindezt meg kell tennem, hanem az, hogy miközben a belem is "kidolgozom", aközben azt kapom, hogy olyan vagyok, mint az apám, aki semmit nem csinál, csak azt várja, hogy valaki kielégítse minden vágyát vagy igényét. Az senkit nem zavar, hogy azért vagyok olyan érzéketlen néha, mert már az egészből elegem van. A nyáron azért is nem mentem már el dolgozni, mert nem lenne senki, aki ellátná helyettem azokat a dolgokat, amiket egy öregembernél el kell. 

A legzavaróbb az egészben pdig az, hogy az utóbbi időkben a felfordulás a legjellemzőbb erre a családra. Öregapám még elviselhetetlenebbé vált, nem érdekli őt semmi csak az, hogy még jobban elkényeztessék, hülye ötleteket valósít meg sokszor és ezzel anyám és az én idegeimet is kikészíti. Elképesztő, hogy nem tudja megérteni, hogy ne csináljon semmit és fogja be a po... (Elnézést a trágárságért...) Már az őrület szakdéka nyílt meg előttem (képzeletben), erősen gondolkodok rajta, hogy nem törődve senkivel, bele is ugrok... Egyszerűen képtelenség túlélnem, illetve majdnem képtelenség, mert végre újra rászoktam az olvasásra. Rám nem jellemző módján most egy könyvsorozat első három könyvét olvastam el kb 2-3 nap alatt.

Nem tudom, mennyit tudtok/hallottatok Nalini Singh  Angyali vadász sorozatáról, de jelenleg abba mélyítettem bele magam a napokban. Egyszerűen kedvet kaptam hozzá, hogy már egy, korábban elolvasott regényt olvassak el, mivel már jó lett volna elszakadni a valóságtól és őszintén, kellett valami, amivel elterelhetem a gondolataimat az élet sötétnek titulált oldaláról. A sorozat főszerepében egy vadász áll, akivel régen szörnyű dolgok történtek, de felnőtt korára "szárnyakat" növesztett és megtalálta a helyét egy arkangyal mellett. Nagyjából az első három rész erről szól, persze csakis nagy vonalakban. 

Visszatérve a rám nem jellemző részhez, azt úgy értettem, hogy eddig egyetlen olyan könyv nem volt, amit elolvastam volna még egyszer az elejétől egészen a legutolsó lapjáig. Eddig minden történetet, amit olvastam, csupán egyszer voltam képes elolvasni és még csak késztetést sem éreztem az iránt, hogy ezen változtassak. Régebben persze megpróbálkoztam a lehetetlennel, de nekem nem jött be. Az elmúlt hetek forgatagában pedig valami rám tört, amire nem tudok magyarázattal szolgálni. Talán érzem a nyár végét, talán régebben imádtam azt a szerzeményt... Talán egészen más áll a háttérben, de ez nem változtat a tényen, hogy sikerült eljutnom addig a pontig, hogy elolvassak valamit másodszorra is. Ugye milyen nagy talány ez? 

Utóirat: Az őrület és az ép ész között igen vékony a határvonal. Ha valaki úgy dönt, inkább átadja magát az őrületnek, az vigyázzon, mert a végén saját árnyékát is egy sötét szemű démonnak fogja majd látni és félelmében a legapróbb hibája is, nos... meg fogja bosszúlni önmagát!

2016.08.07. 14:26, Loreyna

#5. A múlt emlékképei, a régi osztály...

Sziasztok, drágák!

Ma egészen szétszórt napom volt. Nem csináltam valami sok mindent, csupán segítettem palacsintát csinálni, elmentünk a nagyanyámhoz s közben egész végig azon járt az agyam, hogy milyen cikkel kéne előállnom. Az igazat megvallva sok millió ötletem támadt, amit egy nap alatt elég nehéz lenne véghezvinnem, de most mégis egy másikkal állnék elő, amin jelenleg merengtem el és amiről a barátnőmmel is beszélgettem épp nem is olyan régen. Ez a téma (a címből kifolyólag) az előző, általános sulis osztályom lenne, amely kiváló példa arra, hogy mennyire szét tud "széledni" egy osztály.

Tudni kell rólunk, hogy nem nagy suli volt, nem sokan jártak oda és egyre kevesebben vannak. Mindössze egy falusi iskola rendszerint falusi diákokkal. Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám elmaradott vagy elszigetelt, mivel nem sokan járnak/jártak oda. Azt hiszem ezzel el is mondtam mindent. Egy ilyen helyen kezdtemm meg "pályafutásomat". Bevallom, kényelmes volt, élveztem, hogy nem kellett fél órákat utazni, hogy beérjek, hiszen a szomszéd faluban volt. Jó volt, szép volt s talán igaz sem volt. Az osztályom pedig folyamatosan változzott, ha lehet ezt mondanom. Elsőben mindössze 10-en voltunk kb, 8.-ra ez a szám elhagyta a 30-at is. Voltak, akik elmentek, akik jöttek hozzánk, de leginkább a közelből. Mivel egy ilyen kis "szűk" közösség voltunk, mindenki ismert mindenkit, az ellentétek pedig nem igen rajzolódtak ki, vagyis ezzel arra akarok célozni, hogy nem volt túl sok nagy balhé, féltékenység viszont meglehetősen sokrétű volt a közösség. Lássuk csak, miért... 

Kezdjük az elején. Az eredeti osztályban hárman voltunk úgymond barátnők. Én meg két barátnőm egyfolytában együtt voltunk, imádtuk egymást és ez a barátság mind a mai napig megmaradt még úgy is, hogy ketten egy helyre járunk középiskolága, a harmadik barátnőnkkel pedig nem is igen találkozunk már, de azért ha összefutunk, akkor bizony nem megyünk el egymás mellett egy köszönéssel csak. Voltunk mi és voltak a "kívülállók", akikkel szoktunk beszélgetni. Emlékszem, volt egy lány, aki folyton velünk, hármunkkal akart barátkozni, de anno még nem is igazán akartunk vele lenni, mert hát nem igen barátkoztunk meg vele. Akkor még nem tudtuk, de ez a lány elég beképzelté vált s talán ennek a jeleit láttuk taszítónak. Na mindegy is. Ezzel nagyjából be is mutattam minden fontos dolgot. Az osztályban voltak olyanok, akiken látszott, hogy nem viszik sokra, voltak olyanok, akik felül emelkedtek a hetesi szinten s olyanok is, akik már családot is alapítottak, bár ahogy tudom, ilyen csak egy volt. Voltak, akiket nem kedveltünk, de hát nem is kedvelhetünk mindenkit, nemigaz? :) 

A lényegre rátérve, mára már mind szét széledtünk és nem is igazán vagyunk kíváncsiak a másikra - vagy legalábbis nem igazán. Vannak, akik nem köszönnek az utcán, vannak akik igen, de eléggé érdekes, hogy az emberek mennyire el tudnak egymástól távolodni, na meg persze azt is érdekesnek találom, hogy az emberek mennyire meg tudnak változni. Vannak, akk teljesen kifordulnak magukból, vannak, akik elzüllenek és vannak olyanok is, akik egyszerűen eltűnnek a süllyesztőbe, de ne feledkezzünk meg azokról sem, akik megmaradnak egymásnak - persze ez lehet manapság ritkaságszámba megy... 

Bevallom, kicsit talán szétszórt lett ez a bejegyzés, ami valószínűleg azért olyan, amilyen, mert egész nap ilyen vagyok és képtelen lennék összefüggő mondatokat alkotni. Ezt jól esett kiírni, kicsit jól esett nosztalgiázni. :) 

2016.08.04. 21:50, Loreyna

#4. SOS, beégtem... Ciki vagy sem?

Sziasztok drágák! 

Ezúttal egy olyan témával jöttem, ami szerintem mindannyiunkat érint, hiszen egészen biztos vagyok benne, hogy történtek már velünk eléggé kínos, mondhatni ciki dolgok, kerültünk már félreérthető helyzetbe vagy éppen sodortunk már másokat egybe. Az ember akármennyire is próbálja az ilyent titkolni, előbb vagy utóbb bizony úgyis kiderülnek az ilyen történetek és szerintem először mindenki fél bevallani, hogy ő sem kivétel a szabály alól, ami rendben is van! Hogy miről is írné leginkább? Egészen pontosan nehéz megmondani, de ha mégis megpróbálkoznék a megfogalmazással, akkor azt mondanám, hogy itt és most próbálok rámutatni azokra az apró dolgokra, amiktől az emberek úgy érzik, hogy egy esemény, ami velük történt igen csak kompromittáló vagy ciki lehet. Szeretnék kitérni még arra is, hogy nem feltétlen szégyen megosztani az ilyen tapasztalatokat csak éppen tudni kell, kiben lehet igazán megbízni, ki az, aki igazán támogat és nem fordul ellened egy szaftos kis sztori után.

Mit hívunk cikis (kínos) sztorinak? Én azt mondanám, hogy az emberek ezzel a címszóval illetnek minden olyan mozzanatot, amitől saját maguk zavarba jönnek, amik érzékenyebben érintik magukat és amiket inkább elfelejtenének, mert megalázónak tartják, hogy leégtek mások előtt, de vajon biztos annyira cikis dolog beszélni az ilyen dolgokról? Én azt mondom, nem! Nézzük csak az érveket! 

Az első ilyen érvem az lenne, hogy idővel mindenről egyszerűbb beszélnünk. Egy kis idő elteltével is már egészen másképp gondolkodunk az adott helyzetről és talán ez az évek távlatából még mókás is lesz. Ki tudja, lehet, a múlt egy adott pillanatában egy randi rosszul sült el, de azért még nem kell elkeseredned, meglehet, hogy pont egy félresiklott randival szerzel új legjobb barátot, aki mindenben támogat majd és mindenben melletted lesz. Gondolj bele, nem lenne szórakoztató, ha 10 év barátság után felemlegetnétek az első alkalmat, amikor találkoztatok egymással? Vagy tessék, itt van még egy érv: lehet, hogy egy ilyen kis mulatságos, arcpirító és számodra fárasztó esemény emléke hoz össze titeket a jövendőbeli pároddal, barátoddal vagy esetleg barátnőddel. Miért ciki az, hogyha valakivel jót mulattok a múltban elkövetett baklövéseiden? Hogy meglegyen a harmadik érvem is, azzal hozakodnék most elő, hogy bizony az életben lesznek nehéz pillanataid, de egy esős napon, mikor ketten vagytok, igazán hangulatébresztő egy olyan eseményről beszélgetni, amit régen még eléggé kínosnak tekintettél. Ha úgy nézzük, akkor 1000%, hogy vannak olyan gyerekkori emlékeid, amiket inkább eltitkolnál, de biztos akad olyan ember, aki mindent látott vagy éppen mindent tud rólad, tehát mi értelme az ilyeneket eltitkolni? Miért félnek az emberek, hogy piszkos kis történetük rossz kezekbe kerül? Ennek a kérdésnek is van értelme, mert ugye sosem tudni, mit hoz a jövő és ki fog a hátad mögött egy pletykarovatot elindítani, amiben a főszereplőt egy szerencsétlen flótásnak állítja be!

Vajon az emberek jogosan félnek attól, hogy legrosszabb pillanataik miatt elítélik majd őket? Vagy ami a legrosszabb: kiközösítik őket csak azért, mert elmeséltek egy ezer éves sztorit, ami megtörtént velük? Ilyen helyzetekben felvetődik az a kérdés is, hogy vajon mi miatt rekesztették ki őt egy adott társaságból: a sztori vagy az egyénisége miatt, hogy hogyan reagált régebben a történtekre? Nyilván járnak köztünk könnyen ítélkező emberek is, akik az első benyomás után vonják le következtetéseiket s így később a véleményük sem változhat meg, vagy legalábbis nem olyan nagy eséllyel. Vannak köztünk olyanok, akik csak röhögnek az ilyen kis történeteken és próbálják oldani a feszültséget azzal, hogy ők is beavatják a másikat egy szaftos, ezer éves kis arcpirító esetbe, amivel tudat alatt is arra biztatják a másikat, hogy jobban bízzon benne. Igen, akadnak ilyenek, de én azt mondom, hogy nem minden esetben a legmegfelelőbb, legjobb dolog elmesélnünk egy-egy kis emléket, mert ezzel az emberek könnyen vissza is élhetnek. Ha valakiről bebizonyosodott, hogy nem használja fel ellened azt, amit megtudott rólad, azt mondom, hogy őneki bármit elmondhatsz s merem azt is feltételezni, meg is bízhatsz benne! szóval, készítsd elő szaftos kis történeted és ne félj megosztani ezt azokkal, akiket érdemesnek tartasz egy ilyen titok megőrzésére! Na és mi van, ha anonim levelet küldünk mondjuk egy magazinnak? Az sem rossz megoldás, hiszen bárki, aki csak olvassa a magazint, nem is sejti, ki is a valódi írója a cikknek!

Ti mit gondoltok erről a témáról? Szívesen megosztanátok a nagyvilággal egy ilyen történetet vagy inkább maradtok a hagyományos, jól bevált módszereknél és inkább csak a közeli ismerőseitekkel beszélitek át ezeket? 

2016.08.03. 17:03, Loreyna

#3. Véleményalkotás

A mai nap már másodszorra jelentkezek, bár ez egy kicsit más jellegű bejegyzés lesz. Arra gondoltam, hogy egy kicsit elmélkedek arról, hogy mi is a baj a véleményalkotással vagy annak a hiányával. Lehet, hogy nem vagyok filozófus, sem irodalom tanár vagy esetleg egy hivatásos tanácsadó, pszichológus, de azért remélem, hogy ezzel a kis irományommal tudok valamennyit segíteni a rászorulóknak s mindemellett ki is írom magamból a gondolataim, a véleményem ezzel a témával kapcsolatban. Még mielőtt belekezdenék, szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy ez csak egy cikk, amivel nem szeretnék senkit sem megbántani! Kezdjük is a legelején azzal, hogy mi is a véleményalkotás és miért jó, ha van saját véleményünk. 

Mivel nem vagyok szakember és még csupán 19 éves vagyok, lehet, hogy mások kicsit lehetetlennek tartanák, hogy pont én írok egy ilyen jellegű cikket, azzal állnának elő, hogy még túl fiatal vagyok az ehhez hasonló témákhoz, de én szeretném azt hinni, hogy már kellően benőtt a fejem lágya és már nem kell azon rágódnom, hogy vajon mit gondolnak erről mások. Tehát, visszatérve a témához, a véleményalkotás egy olyan folyamat, ahol az ember levonja saját következtetését egy adott helyzettel, dologgal, emberrel vagy bármi mással kapcsolatban, rövidebben fogalmazva megalkotja a véleményét valamiről. A vélemény pedig véletlenül sem keverendő össze a véleményalkotással, hiszen annak a folyamatnak a végterméke úgymond. (Na jó, ez egy kicsit talán túlságosan is szőrszálhasogató...) Ahhoz, hogy véleményt alkothassunk nem csupán egy benyomás szükséges, hanem szerintem fontos befolyásoló tényező az ember saját maga is, hiszen (jobb esetben) mindenkinek megvan a véleménye, de talán ezt a véleményt nem mindig oszthatja vagy osztja meg. Persze vannak kivételek minden alól, ezt nem tagadom. 

Hogy miért fontos, hogy legyen saját véleményünk? Miért fontos, hogy ne csak azokat a megrágott modnatokat ismételgessük, amiket például a legjobb barátnőnk éppen egy perccel ezelőtt sütött el? Hát, ahogy azt már én is tapasztaltam, saját vélemények, gondolatok nélkül az embert semmibe veszik és még csak nem is figyelnek rá, úgy kezelik, mint egy kiskutyát, akit bármikor befolyásolni lehet úgy, hogy még csak észre sem veszik. Fontos, hogy saját véleményünk legyen azért, hogy döntéseinket saját magunk tudjuk meghozni, tanulhassunk mások hibájából és megakadályozzunk egy rosszmájú pletyka terjedését. De vajon az mi a helyzet akkor, ha valaki le akarja nyűgözni a másikat azzal, hogy álláspontján "változtat"? Mennyire befolyásolhatja az életünket egy rossz döntés? Elgondolkodtatok már azon, hogy ti mit tennétek ebben a helyzetben? Bevallom, hogy én már igen és át is éltem ugyanezt, ha úgy vesszük nem is olyan régen, nagyjából egy évvel ezelőtt. 

Tavaly egy szörnyű kapcsolatom ért véget az ősz közepe felé, ami az elején nem is indult annak. A srác, akivel voltunk nálam nagyjából egy évvel volt idősebb, de agyilag szerintem megragadt a 10 évesek szintjén, legalábbis bizonyos témákban. Régebben nekem úgy tűnt, hogy tudja mit akar és küzd is az álmai elérése érdekében, de most már látom, hogy csak a szája volt nagy. A témához igazából úgy kapcsolódik ez a kis történet, hogy mialatt együtt voltunk, teljesen megváltoztam és annyira ragaszkodtam a sráchoz, hogy képtelen voltam arra gondolni, hogy vajon jó-e nekem, ha miatta megváltoztatom egyes szokásaim, véleményem. Most már tudom a választ, és az bizony nem az igen. Már megbántam, hogy találkoztam vele és azt kívánom, hogy bárcsak minden másképp alakult volna. Egy évvel ezelőtt még nem jutottam el arra a szintre, hogy megérthessem, hogy ő nem a legjobb választás számomra. Bármit megtettem volna érte, de ő megbántott és helyettem összejött egy másik lánnyal rögtön a szakításunk után nemsokkal. Na, miután ezt megtudtam, kiakadtam. A tanulság ebből az esetből pedig az, hogy nem szabad hagyni, hogy mások miatt megváltoztassuk a véleményünket - az persze idővel változhat, de ne engedjük, hogy befolyásoljanak mások.

Az előbbi kis példa alapján remélem tudtam érzékeltetni a saját vélemények fontosságát. Remélem kivehető volt minden...

Befejezésképpen pedig annyit mondanék még el, hogy néha az emberek megsértődnek, ha elmondják róluk az igazat, amit látnak rajtuk, még akkor is, ha azt egy jó barát mondta és építő jelleggel. Az ilyen helyzetekben nem szabad önmagunkat okolnunk, hanem inkább rá kell vezetni a barátunkat, ismerősünket, hogy csupán segíteni szerettünk volna. Ha nem érti meg, akkor adni kell neki egy kis időt, hogy megeméssze a hallottakat.

2016.08.02. 17:37, Loreyna
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 


Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints