Sziasztok drágák! 

Ezúttal egy olyan témával jöttem, ami szerintem mindannyiunkat érint, hiszen egészen biztos vagyok benne, hogy történtek már velünk eléggé kínos, mondhatni ciki dolgok, kerültünk már félreérthető helyzetbe vagy éppen sodortunk már másokat egybe. Az ember akármennyire is próbálja az ilyent titkolni, előbb vagy utóbb bizony úgyis kiderülnek az ilyen történetek és szerintem először mindenki fél bevallani, hogy ő sem kivétel a szabály alól, ami rendben is van! Hogy miről is írné leginkább? Egészen pontosan nehéz megmondani, de ha mégis megpróbálkoznék a megfogalmazással, akkor azt mondanám, hogy itt és most próbálok rámutatni azokra az apró dolgokra, amiktől az emberek úgy érzik, hogy egy esemény, ami velük történt igen csak kompromittáló vagy ciki lehet. Szeretnék kitérni még arra is, hogy nem feltétlen szégyen megosztani az ilyen tapasztalatokat csak éppen tudni kell, kiben lehet igazán megbízni, ki az, aki igazán támogat és nem fordul ellened egy szaftos kis sztori után.

Mit hívunk cikis (kínos) sztorinak? Én azt mondanám, hogy az emberek ezzel a címszóval illetnek minden olyan mozzanatot, amitől saját maguk zavarba jönnek, amik érzékenyebben érintik magukat és amiket inkább elfelejtenének, mert megalázónak tartják, hogy leégtek mások előtt, de vajon biztos annyira cikis dolog beszélni az ilyen dolgokról? Én azt mondom, nem! Nézzük csak az érveket! 

Az első ilyen érvem az lenne, hogy idővel mindenről egyszerűbb beszélnünk. Egy kis idő elteltével is már egészen másképp gondolkodunk az adott helyzetről és talán ez az évek távlatából még mókás is lesz. Ki tudja, lehet, a múlt egy adott pillanatában egy randi rosszul sült el, de azért még nem kell elkeseredned, meglehet, hogy pont egy félresiklott randival szerzel új legjobb barátot, aki mindenben támogat majd és mindenben melletted lesz. Gondolj bele, nem lenne szórakoztató, ha 10 év barátság után felemlegetnétek az első alkalmat, amikor találkoztatok egymással? Vagy tessék, itt van még egy érv: lehet, hogy egy ilyen kis mulatságos, arcpirító és számodra fárasztó esemény emléke hoz össze titeket a jövendőbeli pároddal, barátoddal vagy esetleg barátnőddel. Miért ciki az, hogyha valakivel jót mulattok a múltban elkövetett baklövéseiden? Hogy meglegyen a harmadik érvem is, azzal hozakodnék most elő, hogy bizony az életben lesznek nehéz pillanataid, de egy esős napon, mikor ketten vagytok, igazán hangulatébresztő egy olyan eseményről beszélgetni, amit régen még eléggé kínosnak tekintettél. Ha úgy nézzük, akkor 1000%, hogy vannak olyan gyerekkori emlékeid, amiket inkább eltitkolnál, de biztos akad olyan ember, aki mindent látott vagy éppen mindent tud rólad, tehát mi értelme az ilyeneket eltitkolni? Miért félnek az emberek, hogy piszkos kis történetük rossz kezekbe kerül? Ennek a kérdésnek is van értelme, mert ugye sosem tudni, mit hoz a jövő és ki fog a hátad mögött egy pletykarovatot elindítani, amiben a főszereplőt egy szerencsétlen flótásnak állítja be!

Vajon az emberek jogosan félnek attól, hogy legrosszabb pillanataik miatt elítélik majd őket? Vagy ami a legrosszabb: kiközösítik őket csak azért, mert elmeséltek egy ezer éves sztorit, ami megtörtént velük? Ilyen helyzetekben felvetődik az a kérdés is, hogy vajon mi miatt rekesztették ki őt egy adott társaságból: a sztori vagy az egyénisége miatt, hogy hogyan reagált régebben a történtekre? Nyilván járnak köztünk könnyen ítélkező emberek is, akik az első benyomás után vonják le következtetéseiket s így később a véleményük sem változhat meg, vagy legalábbis nem olyan nagy eséllyel. Vannak köztünk olyanok, akik csak röhögnek az ilyen kis történeteken és próbálják oldani a feszültséget azzal, hogy ők is beavatják a másikat egy szaftos, ezer éves kis arcpirító esetbe, amivel tudat alatt is arra biztatják a másikat, hogy jobban bízzon benne. Igen, akadnak ilyenek, de én azt mondom, hogy nem minden esetben a legmegfelelőbb, legjobb dolog elmesélnünk egy-egy kis emléket, mert ezzel az emberek könnyen vissza is élhetnek. Ha valakiről bebizonyosodott, hogy nem használja fel ellened azt, amit megtudott rólad, azt mondom, hogy őneki bármit elmondhatsz s merem azt is feltételezni, meg is bízhatsz benne! szóval, készítsd elő szaftos kis történeted és ne félj megosztani ezt azokkal, akiket érdemesnek tartasz egy ilyen titok megőrzésére! Na és mi van, ha anonim levelet küldünk mondjuk egy magazinnak? Az sem rossz megoldás, hiszen bárki, aki csak olvassa a magazint, nem is sejti, ki is a valódi írója a cikknek!

Ti mit gondoltok erről a témáról? Szívesen megosztanátok a nagyvilággal egy ilyen történetet vagy inkább maradtok a hagyományos, jól bevált módszereknél és inkább csak a közeli ismerőseitekkel beszélitek át ezeket?